szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem volt még olyan amerikai elnökválasztási kampány és eredményváró sem, mint az idei. Magyar idő szerint éjjel egytől sorra zárult a szavazás az USA államaiban, a végeredmény azonban a sok millió előre, illetve postán leadott voks miatt egyelőre nincs meg. Trump elnök ennek dacára bejelentette, hogy győzött, egyben csalást emlegetett és jogi lépéseket ígért a még meg nem számolt szavazatok miatt.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.
Friss cikkek a témában

Most érkezett

Ha most érne véget a szavazatszámlálás, Joe Biden lenne az USA elnöke

Donald Trump ugyan győzelmet hirdetett, de a levélszavazatokat sok helyen csak ezután kezdték el számolni. Tudtuk, hogy a korán szavazóknál és a városokban Biden a népszerűbb, de hogy ennyivel, az újra mindent megkavart. Persze még itt sincs vége a szavazatszámlálásnak, győzhet még Trump is.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Ne kapjon a szívéhez, ha azt látja, ami Nevadában történik

Pedig első ránézésre az egyik legizgalmasabb állam: a mostani állás szerint 7400 szavazat Biden előnye. Csakhogy Jon Ralston, a Nevada Independent szerkesztője próbálta lehűteni a kedélyeket: Clark megyében – ami Las Vegas és környéke – még 75 ezer levélszavazat összeszámlálása hátravan, márpedig tudjuk, hogy arrafelé nagyjából kétharmados a demokrata többség. Szóval bármilyen furán is hangzik, a nevadai 7400-as különbségnél sokkal izgalmasabb kérdés most, hogy Pennsylvaniában a levélszavazatokkal mennyit dolgoz le a 700 ezer szavazatos hátrányából.

Trump az esélyesebb, de jönnek a városi levélszavazatok

Michiganből még csak 78 százalékos a hivatalos állás szerinti feldolgozottság, ott 218 ezer szavazattal vezet Trump, de a Decision Desk már úgy tudja, hogy 70 ezresre olvadt az előnye. Wisconsinban 110 ezerrel vezetett, amikor elkezdtek jönni a városi levélszavazatok, most már Bidennél van a 10 ezres előny. Pennsylvaniában, Georgiában és Észak-Karolinában még kevés városi levélszavazatot látunk. Ahogy a gyorstalpalónkban is írtuk: ha Biden ebből az öt államból kettőben győz (kivéve a Wisconsin–Észak-Karolina párosításban), és megtartja a csekély előnyét Nevadában, akkor ő nyer.

Ha Nevadát Trump elhozza, akkor ebből az öt államból háromban kellene Bidennek győznie – de itt azért fontos emlékeztetni, hogy Nevadában még kedden is fel lehetett adni levélszavazatokat, amelyek közt a Biden-pártiak lehetnek többségben.

Borzasztó kattintásvadász címnek tűnik, ha azt írjuk, hogy soha nem találják ki, miért nincs eredmény az egyik legfontosabb városban

De most éppen azon izgul a fél USA, hogy miután a levélszavazatok összesítésekor Biden óriási hátrányból átvette a vezetést Wisconsinban (így már csak egy helyen kéne fordítania a győzelemhez), miért nem látunk adatokat Green Bayből, az állam egyetlen olyan nagyvárosából, ahonnan még alig vannak számok.

Kifogyott a tinta a szavazógépből.

Trump megint behúzhatja, Biden még kapaszkodik a reménybe

Az indulatok már most forrnak, és a szekértáborok közti konfliktus csak nagyobb lesz, ha a 2000-es elnökválasztáshoz hasonlóan ismét a legfelső bíróságig jutó jogi háború dönt a Fehér Ház birtoklásáról.

Trump: Őszintén szólva, megnyertük ezt a választást

Donald Trump egy induló dallamaira vonult be stábja elé beszélni, és köszönetet mondani mindenkinek, a feleségétől kezdve a munkatársakig. Közölte, hogy nagy ünneplésre készülnek, amikor rekordméretű volt a részvétel, amikor nagy győzelmet arattak Floridában, Ohióban, Texasban. Szerinte egyértelmű, hogy győzött Georgiában is, Észak-Karolinában, sőt, Arizonának is örült, noha ott még messze nem egyértelmű a sikere. Az elnök Pennsylvaniát és Michigant is oda sorolta az őt támogató államok közé, noha ezekben az államokban még talán napokat kell várni az eredményekre. Külön kiemelte, hogy milyen arányban vezet ezekben, igaz, itt még százezrekben mérik a postán leadott és meg nem számolt szavazatokat.

Trump szerint ők valójában megnyerték a választást, és előre jelezte: a legfelső bíróságig mennek, hogy megakadályozzanak egy csalást, amit a postán leadott, és később megszámolandó szavazatokkal követhetnek el szerinte.

Nagyon fontos lehet, hogy Nebraska 2-es körzete Bidené

A CNN után az ABC News is Bidennek adta a nebraskai 2-es számú körzetet, helyi hírek szerint 7-8 százalékkal vezet. Nebraska és Maine csak 2-2 elektort ad az állami győztesnek, ezen kívül 3, illetve 2 körzetre bontják az államot, és mindegyik győztese kap még egy elektort. Az amúgy betonbiztosan republikánus Nebraskában Omaha és környéke az egyetlen billegő hely, most ők Biden mellé álltak. Ez pedig azért lehet rendkívül fontos, mert így ha Biden a levélszavazatokkal fordítana Michiganben és Wisconsinban, akkor Pennsylvaniára nem lesz szüksége a győzelemhez, elég megnyernie Arizonát és Nevadát. Ott most 80, illetve 78 százalékos feldolgozottságnál 156 ezer, illetve 26 ezer szavazattal vezet.

Trump elvitte Texast és vele 38 elektort

A demokraták egy ideig még reménykedtek, hogy Biden győzhet Texas államban, ám végül a nagy meglepetés elmaradt, Donald Trump begyűjtött 38 elektori szavazatot. Előzőleg azért a demokrata is erősödött, igaz, mindössze négy elektorral, akiket Rhode Island-től kapott.

Vad mozgások a részvénypiacon

Ellentétes mozgások látszanak az értéktőzsdéken: felfelé nyomja az árfolyamot, hogy Joe Bidennek a vártnál kisebb előnye miatt a brókerek még esélyt látnak Trump győzelmére, és lefelé, hogy Joe Bidennek a vártnál kisebb előnye miatt elhúzódó választási procedúrára számítanak.

Bővebben itt:

Megijedtek a piacokon, mert nem meggyőző Biden előnye

A brókerek nem sírnának, ha Trump maradna az elnök.

 

1 2 3 4 5 6 7 8 9